Szabó Miklós: Az orosz nevelés története (988–1917)

Szabó Miklós neve közismert a hazai pedagógiatörténet művelőinek körében. A szerző, aki a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Prohászka Lajos (1897–1963) tanítványa volt, tankönyvíróként és szótárszerkesztőként is szakmai elismerést vívott ki magának, és az elmúlt évtizedekben jó néhány kiváló színvonalú neveléstörténeti kötetet és szaktanulmányt publikált. A pedagógus Tolsztojról 1987-ben és Konsztantyin Usinszkijról 1999-ben megjelentetett könyveit széles forrásbázisra épülő, intellektuálisan magasan szárnyaló, unikális teljesítménynek minősítették a neveléstudomány szakemberei.

A 2003-ban kiadott és több mint fél évszázados kutatómunka eredményeit szintetizáló kötet (Az orosz nevelés története) Szabó Miklós életművének és tudományos teljesítményének egyik kiemelkedően fontos fejezetét reprezentálja. A szerző ugyanis 1946-tól foglalkozik az orosz iskolaügy és pedagógiai gondolkodás múltjának feltárásával, a forrásértékű dokumentumok összegyűjtésével, egy művelődéstörténeti aspektusú, nagy ívű összegzés megírásával. Jelen munkája arra vállalkozik, hogy – a 9. századtól (a Kijevi Rusz létrejöttétől) 1917-ig – teljes áttekintést adjon az orosz neveléstörténet korszakairól, az iskolaügy meghatározó személyiségeiről, a pedagógiaelmélet és a gyakorlat jellemzőiről. A kétségtelenül hiányt pótló, a tartalmát és formai kivitelét tekintve egyaránt mintaszerű kötet elsősorban azért érdemel elismerést, mert hasonló színvonalú, szintézisre törekvő, koherens egészet alkotó neveléstörténeti feldolgozás az orosz iskolaügy és a pedagógiai gondolkodás múltjáról ez ideig egyetlen nyelven sem jelent meg. Bár az orosz polgári neveléstörténészek (M. Szuhomlinov, V. Ikonnyikov, Sz. Rozsgyesztvenszkij, M. Gyemkov, Ny. Szerbov, P. Kaptyerev) és a szovjet korszak szerzői (J. Medinszkij, J. Galant, E. Dnyeprov) számos könyvet publikáltak a fenti témában, ezek többsége azonban ma már alig használható a kutatók körében.

A magyar olvasóközönség számára Szabó Miklós kötete igazi nóvumnak tekinthető, mivel az orosz neveléstörténet egészéről korszerű szellemű, ideológiailag elfogulatlan, szakmailag igényes feldolgozások nem állnak rendelkezésre. A magyar nyelvre lefordított szovjet szerzők munkái, valamint az 1948 és 1990 között írt, az orosz neveléstörténet egyes korszakaira, pedagógiai irányzataira és jeles személyiségeire vonatkozó hazai művek többsége ma már elavult látás- és gondolkodásmódot tükröz, ráadásul a modern forráskritikai és filológiai módszereknek sem felel meg. Az elmúlt évben kiadásra került kötet mentes a korábbi kiadványok „gyermekbetegségeitől”, azok szemléleti torzulásaitól, ideológiai elfogultságaitól és szakmai (neveléselméleti, didaktikai, oktatáspolitikai) tévedéseitől.

A szerző az orosz nevelés történetét a hazai és a nemzetközi szakirodalomban eddig példa nélkül álló teljességgel, részletességgel és imponáló tényanyaggal dolgozta fel. A kötet abból a szempontból is újdonságnak számít, hogy a hazai neveléstörténet-írás ez ideig érdemben nem foglalkozott az orosz iskolaügy múltjával, és relatíve keveset tudunk a bizánci gyökerű közép- és újkori ortodox nevelésről, iskolakultúráról. Figyelemre méltó a könyv azért is, mert a szovjet korszak előtti ezer év neveléstörténete az orosz ember törekvéseinek, habitusának, mentalitásának, gondolkodásmódjának megértéséhez értékes adalékokat szolgáltat. Nem túlzás ezért azt állítani, hogy Szabó Miklós könyve nemcsak Magyarországon, hanem az angolszász, német és francia nyelvterületen is jelentős érdeklődésre tarthat számot.

A monografikus igényű, huszonnégy fejezetet tartalmazó kötet rendszerbe foglalt áttekintést ad az elemi, közép- és felsőfokú oktatás intézménytípusairól, az ott alkalmazott módszerekről, didaktikai eljárásokról, az egyes korszakokban használt tankönyvekről, a tanulókkal szemben támasztott követelményekről, a pedagógiai elmélet és gyakorlat viszonyáról. A szintézis jól tagolt, arányos szerkezetű, könnyen áttekinthető; szakmailag hiteles a fontosabb nevelés- és művelődéstörténeti korszakhatárok kijelölése, valamint a nagy múltú intézmények, a pedagógiai gondolkodók és a meghatározó oktatáspolitikai törekvések tárgyalása. A szerző gördülékeny, nyelvileg igényes stílusa olvasmányossá teszi a terjedelmében és témakifejtésében egyaránt nagy szellemi erőpróbát jelentő multidiszciplináris feldolgozást.

Szabó Miklós könyvének kiemelkedő szakmai értékei között említhetjük az összehasonlító pedagógia és a történeti komparatisztika kutatási eredményeinek felhasználását, a forráskritikai és filológiai módszerek alkalmazását, a nevelési folyamatok elemzését, értékelését és kultúrhistóriai keretbe ágyazását, a primer és szekunder források logikus szelektálását. A szakszerű és bőséges jegyzetapparátus, a témára vonatkozó orosz és nemzetközi szakirodalom válogatott bibliográfiája, valamint a név- és tárgymutató is jelentősen emeli a kötet tudományos színvonalát.

Az orosz nevelés történetét egyedülálló szakmai színvonalon tárgyaló szintézis – minden bizonnyal – Szabó Miklós életművének és tudományos pályafutásának fontos mérföldkövét képezi. Őszintén reméljük, hogy a szerző kötetét nemcsak a nevelés- és művelődéstörténészek, hanem az orosz történelem és kultúra iránt érdeklődők, pedagógusok, tanár szakos egyetemi és főiskolai hallgatók is haszonnal forgatják.

 

Szabó Miklós: Az orosz nevelés története (988–1917). Akadémiai Kiadó – Pro Print, Budapest – Csíkszereda, 2003, 518 o.