Olvasási idő: 
9 perc
Author

Székelyzsombori képek

[1]Székelyzsombor – egy falu, egy tábor, egy ház és egy program egyszerre. A falu Erdélyben van, a Szászföld és a Székelyföld határán, kicsi, magyarok lakta, eldugott és nagyon szép. A tábor a Berzsenyi Dániel Gimnázium és a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közös táboraként 1991 óta működik. A Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 2009-ben kapcsolódott be a programba.
A ház egy 19. század eleji parasztporta, amit évek óta építünk, felújítunk, hogy faluház és táborhely legyen belőle, és amelybe idén, 2010-ben beköltöztünk. A program pedig – kulturális, hagyományőrző és műemlékvédő programunk – ezeket együtt jelenti: a budapesti diákokat az apró erdélyi faluban, barátságokat brassói és magyarországi gyerekek között, segítségnyújtást a falunak, időnként az építkezésben segítő holland egyetemistákat, pozsonyi gimnazistákat, építészhallgatókat, valamint kulturális progra-
mokat, utazásokat, fotózást, színjátszást és kézművességeket. (Fenyő D. György)

A rossz romániai utaknak van egy különösen rossz fajtája, ahol nem érteni, miért nem nő ki a fű a beton repedéseiben, hiszen a repedések már-már annyira elterpeszkedtek, hogy több helyet foglalnak, mint a beton maga. Ha a gyakorlott zsomborozó megérzi a feneke alatt ezt az „utat”, ha már nem egy busz zötykölődését, hanem egy hajó imbolygását véli érezni, már tudja: lassan megérkeznek. És majd mindenki rohan üdvözölni a tavalyi barátokat az Áprilyból, és elfoglalni a szénapadlás legpatinásabb derékaljait… (Kasza Árpási Miksa)

Rövid időre mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna. Az utcán lovas kocsik közlekedtek, minden szembejövő embert üdvözölnünk illett, a telefonunkat tíz napra teljesen kikapcsoltuk, és körülbelül 30 lánnyal aludtunk együtt a padláson.

A tábor fő célja az volt, hogy megismer-kedhessünk a falusi élettel, illetve, hogy segítsünk a falunak ottahol éppen szükség van rá. Volt, aki székelykaput festett, volt, aki árkot ásott, tetőt foltozott. Mi azt élveztük a legjobban, hogy minden délelőtt a községházban kézműves és színjátszó foglalkozást tarthattunk a helyi gyerekeknek. Egy színdarabot is megtanultunk velük, amit a gyerekek előadtak a szülőknek és a falubeli érdeklődőknek. (Havasi Virág és Fogti Orsolya)

Délután irodalomszakkör Roland tanár úrral, álomfejtés Szilvivel, falukutatás Szőcs tanár úrral, kézműves Brigivel, rajz Sanyi bácsival, jóga Zsuzsával, vagy ha egyikhez sincs éppen hangulata az embernek, társasjátékhoz mindig talál társat. Este filmet nézünk, táncházazunk, énekelünk, ismerkedős játékokat játszunk vagy épp az építészetről hallgatunk előadást (építésztől vagy nem építésztől). Idén volt zsombori olimpia, és a falu hoteltulajdonosa által meghirdetett sakkverseny.
Brassóban két napot töltöttünk, otthonukban vendégül láttak minket az onnan jövő gyerekek. (Siegler Anna)

A táborba megérkezni olyan érzés volt, mintha valami népmesébe léptem volna be. Idén nyáron Banán (Bánáti Anna) vezetésével még falukutatásra is lehetőség volt. Persze az izmosabb, élénkebb egyedek számára van favágás és takarítás is, ami minden bizonnyal szintén érdekes és hasznos munka.

Egy délután lehetőségem volt one-on-one órát kapni Sanyi bácsitól. Ez az aranyos művész öregember, aki régen rajztanár volt, olyan lelki békét hozott nekem, mint senki más. Mondhatod, hogy „nem volt százas”, de látott bennem tehetséget, és nagy lelkesedéssel biztatott a művészi önkifejezésem felé. A tábor területén lakott egy kis viskóban. Azért jött le vidékre, hogy fessen. Ő volt a Klimt az én Schielémhez. A tábor másik csúcspontja a három táncház volt. Kifejezetten élveztem, mikor Szőcs tanár úrral mély beszélgetést folytattunk néptáncolás közben.

Nem vagyok kifejezetten táboros típus. Tíz nap (!) távollét a szobámtól meg az internettől elég kimerítő nekem. Az is, ha nincs privát zónám. Ennek ellenére biztosan megyek jövőre is. „Zsombor az Zsombor”. A ZSAZS-feeling, az valami teljesen más. (Lajtai Enikő)

Aznap már több táborozó karanténba került, mire én émelyegni kezdtem, és végül kénytelen voltam megadni magam haldokló gyomromnak: beteg lettem. De visszatekintve, bármennyire furcsa is, hihetetlenül boldog vagyok emiatt, mert ez volt életem legjobb betegeskedése. Nyolcan voltunk a karanténban, és baromi jól éreztük magunkat. Végig megvolt a téma, jól elütöttük együtt az időt. Ráadásul, míg az egészséges nép Csíkszeredára utazott, mi ott voltunk, fiatalon, betegen, előttünk az élet és az üres tábor – mi kellett volna még? A felejthetetlen szenvedés közepette kinyögött félmondatok, az átforgolódott éjszaka nyomán végül még verset is írtunk. Erre mindig büszke leszek. Ha azt mondanák, holnap indulunk vissza, és az lenne a kérdés, megyek-e, habozás nélkül rávágnám: megyek. (Bartha Benedek)

Sok barátom első reakciója ez: „Te, mégis minek fizetsz azért, hogy dolgozhass?” Való igaz, hogy az ember azért kap pénzt, mert dolgozik. Ám éppen ez a legfurább és legszebb ebben a táborban: azért megyünk oda, hogy segítsünk azoknak, akiknek nehezebb a megfelelő anyagi körülmények megteremtése a fent jelzett módon.

A délutáni szakkörök alatt mindenki szorgalmasan körmöli a különféle köz- és magánleveleket, amelyek ezután az ebédlő falán elhelyezett zöld postaládába kerülnek. Az étkezéseknél a közlemények és közlepények felolvasásakor betegre nevetem magam.

Este, nagyrabecsült tanáraink elszundítását követően irány a Csala kocsma, ahol már várnak minket ivócimboráink, a róka, a puma és a turul. A sárga földig leisszuk magunkat, s az ebből befolyt jövedelem azután hasznos célra fordítható a faluban... Sajnos ez igazából nem történik meg. Tanáraink ismeretlen oknál fogva idegenkednek a segítségnyújtás e formájától. A valóságban mi is alszunk, pihenünk. (Kis Iván)

Csend. Apró neszezés, cipzárak zizegése, lépcsőn letrappolás, ismerkedés és még valami… Valami hatalmas és jámbor. Valami, ami körülöleli a tábort. Biciklik, tejeshordó kongása és a kocsi zötyögése a köves úton. Tányérok csörömpölése, a hazatérő tehenek kolompja, kutyák ugatása és a kutyákat üldöző gyerekek lábának csattanó visszhangja. Az ébredők szemükből kisöprik az álmot, lábukról lesöprik a legyeket, pizsamában cammognak a reggelihez. Ő is leül, kezébe gőzölgő kék bögrét nyomnak.

A munkákat sorolják, mindenki mérlegel. A kezek idegesen kutatnak más kezek után. Takarítani mész? – kérdezi kétségbeesetten a mellette ülőt. – Nem, meszelek, de ott már nincs több hely. Végül az ablakfestés mellett dönt. Azzal úgyis hamar kész, és délután besegíthet a konyhásoknak, vagy azoknak a kalandvágyóknak, akik a temető rendbe hozásán igyekeznek.

Szieszta. Alvó emberek, és alvó embereket skiccelő fekete hajú lány. A rendetlen szobába szűrődő fény csíkokat vetít a falra, a táskákra, a táskák mellett széthagyott zoknikra és pöttyös papucsokra. Káosz. Ő sosem gondolta volna, hogy a káosz ilyen megnyugtatóan otthonos lehet, pedig az.

A délután magával hozza az erdő hűs illatát. Viaszszagú gyertyaöntés; esti, éneklős kirándulást megvilágító lámpások készítése; színes sárkányok, amelyek szépen szállnak majd a lenyugvó Nap fényében. Sokkal később meg már csak elköszön, s hálózsákjába bábozódva mély álomba szenderül. Ő, a székelyzsombori táborozó. (Koppány Csenge és Héder Lídia)

Ha velünk tartottál volna, te is flekkeneztél volna velünk utolsó nap. Beleírtál volna a szervező tanároknak írt mesébe, amelyet a tábor 25. évfordulójának alkalmából készítettünk nekik. Nyugovóra már nem hajtottad volna a fejed, hiszen egész éjjel énekeltünk a tábortűznél, hogy aztán reggel útnak induljunk. Ha velünk jöttél volna, te is órákig rostokoltál volna a határon, ahol egy Kardos Csillával több hagyta el Romániát, mint amennyi bement. Mint életérzést is tudtad volna értelmezni, hogy Zsombor az Zsombor. (Hardi Noémi és Rapp Vera)    

Csoportkép a házunkban, 2010

Footnotes

  1. ^ Az összeállításban a Radnóti Miklós Gyakorlóiskola egykori diákjainak levelei, évkönyvekbe írt beszámolói, pontosabban azok szerkesztett részletei olvashatóak. Kivétel az első bekezdés szövege, amely 2010-ben a Radnóti soron következő évkönyvébe készült, és szerzője Fenyő D. György, az iskola tanára.