Olvasási idő: 
20 perc

Szemelvények a győztes pályázatokból

Kelecsényi László pályázata az Arany János középiskolai verseny megszervezéséről

Irodalmi verseny az olvasás szolgálatában

A verseny a tanítási-tanulási folyamatában kivételes lehetőségeket nyújtó alkalom. Képes arra, hogy a siker reményével kecsegtetve a lappangó energiákat is mozgósítsa, összeterelje, és a teljesítmény szolgálatába állítsa. Aktivizálja az egyéni (iskolai, helyi, körzeti) becsvágyat, mozgásba hozza a kultúra ilyenfajta koncentrikus köreit.

A versenyforma azonban sajnos csak a felkészüléskor fejti ki egyértelműen pozitív hatásait. Aki nem jut tovább az adott fordulóban, illetve aki lemarad a vágyott végső helyezésről, annak óhatatlanul keserű lesz a szájíze. Ezt a törvényszerűen csaknem mindig bekövetkező mellékhatást csak a szervezők, illetve a felkészítő tanárok tudják csökkenteni, figyelmes és előrelátó pedagógusi közbeavatkozással ellensúlyozni.

Versenyünk egyik alapcélja: olvasómozgalom szervezése. A másik: a tehetséggondozás a magyartanításban. Második célunkat is csak úgy tudjuk megvalósítani, ha egy pillanatra sem felejtjük az elsőt.

A verseny tartalma

A verseny anyaga minden évben (annak mindhárom fordulójában) mindösszesen hét mű. Semmi mást nem kérünk számon, mint ennek a hét műnek az ismeretét. Ez a hetes szám szükségesnek, ugyanakkor elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy jelentős feladat elé állítsuk a jelentkező fiatalokat. Aki mindkét évben, tehát 14 és 15 évesen is részt vesz a versenyünkön (akadnak ilyenek szép számmal), összesen 14 könyvet olvas el, gondol végig a két tanévben.

A hét műből az egyik minden évben a névadónk, Arany János egyik alkotása. A magyar irodalomból emellett még öt művet választunk ki, vegyesen a 19. és a 20. századból, de legalább egy élő szerző könyve mindig felkerül a listára. A világirodalmat minden évben egy alkotás képviseli.

Az eddigi nyolc évben arra is figyeltünk, hogy a listán ne legyen ismétlődés. Azaz nem csupán arra törekszünk, hogy mindig más-más könyveket kelljen a versenyzőknek elolvasniuk, értelmezniük, hanem arra is, hogy (elnézést ezért az illetőktől, de a nemes cél érdekében tesszük) felkészítő kollégáinkat is újabb és újabb hét alkotás újraolvasására (megismerésére) késztessük. És persze magunkat is...

Az olvasmányanyag kiválasztását a következő szempontok vezérlik. Országosan kötelező olvasmányt nem veszünk fel a listára (azzal a tanulók úgyis találkoznak a tanórákon). Az olvasmányok szóljanak az adott korosztályhoz (a 14-16 éves fiatalokhoz); nem tűzünk tehát ki sem gyermekirodalmat, sem pedig kifejezetten a felnőtteknek szóló, az elit kultúra legmagasabb régiójába tartozó alkotásokat. E szempont például kiválóan érvényesül a kb. 15 éves hősökről szóló olvasmányok esetében, de meg kell jegyeznünk: sajnálatosan kevés a magyar irodalomból a céljainkat egyértelműen jól szolgáló mű, gyakran kell kompromisszumot kötnünk a lista kialakításakor. (A választás előtt könyvtárosokkal és könyvkiadókkal, olykor magukkal a szerzőkkel is konzultálunk.) Továbbá: a mű egyértelműen értékes, azaz értékeket közvetítő legyen. Sőt, az értéképítés legyen túlsúlyban, és jelenjen meg a derű, a humor is. Az olvasmánylista legyen minél tarkább, ölelje fel az irodalom minél több ágát, legyen rajta verses mű is, legyen dráma stb. Végül: legyenek az egyes művek között néhol tematikus átfedések, és ennélfogva erősítsék föl egymás világképformáló hatását.

A verseny jellege

Elsődleges célunk: a versenyen nem az iskolában tanított-tanult vagy a felkészülés során elsajátított (a mindennapi olvasásban szerepet nem játszó) elméleti ismereteket kérjük számon. Természetesen nem zárható ki, hogy a gyerekek felhasználják lexikális és elméleti tudásukat, de a dolgozatok, feleletek értékelésekor nem ezek meglétét vagy hiányát pontozzuk.

A verseny formája

A magyartanítás három fő közege: az olvasás, az írás és a beszéd. (Olykor egyikükről-másikukról megfeledkezünk, de ha e hármat mindig együtt látjuk, az eredmények a részterületeken is emelkednek.) Versenyünkben ez a hármasság maximálisan érvényesül. A gyerekeknek mindenekelőtt olvasniuk kell (figyelmesen, az élményeket értelmezve, az olvasottakon elgondolkodva). Olvasmányaikról az első (házi) fordulóban írásbeli feladatokat oldanak meg, a döntőbe jutottak előbb egy írásbeli fogalmazást készítenek (180 perc alatt), majd a szóbeli két fordulójában villámkérdésekre válaszolnak.

Felkészítés a versenyre, avagy: Az olvasás magánügy?

Az olvasás során a tanuló kettesben van a könyvvel. Ezt a felkészítő tanárnak tudnia kell, sőt a természetes folyamatot (pl. azzal, hogy tudatosítja) segítenie is lehet. Meggyőződésünk, hogy nem adhatunk előzetes megfigyelési szempontot a verseny kiírásakor sem, mert akkor beleavatkoznánk a mű és a (fiatal) olvasó intim kapcsolatába, ezáltal eleve eltorzítanánk azt.

A versenyünkre történő felkészítés úgy lehet a leggyümölcsözőbb, ha a felkészítő tanár az egy tanulócsoportból (egy iskolából) induló gyerekekkel együtt beszéli meg a műveket. E megbeszéléseken célszerű előbb a spontán benyomásokat megfogalmaztatnunk, és lehetőleg minél több növendékünk minél több észrevételét meghallgatnunk, azután a többiek esetleges ellenvéleményét, kiegészítését megfogalmaztatnunk. A felkészítő tanár húzódjon a háttérbe, és lehetőleg csak irányítson, beszéljenek a gyerekek! Az ifjú olvasónak meg kell szoknia, hogy önállóan nyilatkozzon, hogy kíváncsiak vagyunk az észrevételeire, a véleményére, és hogy minden vélekedés elfogadható, ha nem mond ellent a mű alapvonásainak. A tanár csak a szubjektív megnyilatkozások után álljon elő (kiegészítésül) a saját szempontjaival, ötleteivel. Az önállóságra, a (mértéktartó) szubjektivitás jogára való rászoktatás az olvasóvá nevelés elengedhetetlen fázisa. A szubjektumok felszabadítása nélkül nincs művészi kommunikáció; de az is igaz, hogy a félreértelmezésre, a részigazságok korlátaira fel kell hívnunk a figyelmet.

A 14-15 éves fiatalok java része még nem ismer műelemzési szempontsorokat - nem is baj. Az Arany János Irodalmi Versenyen nem is elemezni kell a műveket, hanem csak ismerni és értelmezni. Az elemzési kérdésekből kiindulásul mindössze a mű témájára (olykor ettől megkülönböztetően: tárgyára) való rákérdezést tartjuk fontosnak: miről szól - a számodra? Csak ha már megfogalmaztunk, megfogalmaztattunk néhány elfogadható választ, akkor lépjünk tovább, hogy egyfelől mit mond a mű a felvetett tárgy- vagy témakörben, másfelől milyen módokon jelzi a szerző a mondanivalóját. Ennél mélyebbre, a teljes körű komplex műelemzésig (az Arany János Irodalmi Versenyre való felkészülés során) ne szándékozzunk vezérelni 9-10. évfolyamos tanítványainkat!

Négyszemközt az íróval

Versenyünk egyik különlegessége, hogy a döntő utolsó fordulójában maga az író tesz fel egy kérdést a saját művéből. (Részt vett már a versenyünkön ilyen minőségben Szabó Magda, Esterházy Péter, Gion Nándor, Kiss Anna, idén a vendégünk lesz Szakonyi Károly, a jövő évi döntőre már bírjuk Nádas Péter ígéretét).

Vit Olivér pályázata a középiskolások olvasási szokásairól és egy olvasásra építő történelemtanítási módszerről

Korlapok

Megszólal a múlt - Történelmi újságok mint az aktív olvasóvá nevelés eszközei

Általános tapasztalatok az olvasási kultúra terén a 14-18 éves korosztály körében

Az értelemmel olvasó, az olvasás élményét kereső, a könyvet a tudás megszerzésének egyik eszközeként használó középiskolás generáció felnevelése a középfokú oktatás fő feladata. A középiskolai tananyag csak kevés igazán örömet adó olvasásélményt nyújt: a természettudományos tantárgyak tankönyvei általában száraz, nehezen emészthető szövegeket tartalmaznak, míg az irodalomoktatásban jelenleg elfogadott kötelező olvasmányok közül csak kevés nyújt igazi olvasmányélményt a tanulóknak (lényegében inkább a 11-12. évfolyamon). Az olvasás megszerettetése is nehezebbé válik, ha az irodalmi művek tanulmányozása nehezen érthető szövegekkel kezdődik (gondolok itt a homéroszi eposzok szövegére, a drámára, ami egészen más olvasási technikákat igényel). A középiskolás korosztály olvasási szokásaihoz és "rohanó életükhöz" inkább a novellák állnak közelebb, ezek olvasására azonban csak a 11. évfolyamon kerül sor. Így a "könnyebb szöveg-nehezebb szöveg" koncepció helyett pont fordított helyzet áll elő, amely a tapasztalatok szerint a kezdetben érdeklődő tanuló kedvét is könnyen elveheti az olvasástól.

Olvasási élményt jelent a fent említetteken kívül még a történelemórák ún. "forráselemző gyakorlata" is. Ezekre a rendkívül ritkán sorra kerülő órákra az a jellemző, hogy általában nyúlfarknyi szövegekkel vagy szövegkontextusból kiragadott részletekkel "bombázzák" a tanulókat. 1998-ban a történelemórák során tapasztalt gyenge olvasási és szövegértési képességek lényegében a következőképpen foglalhatók össze (15 és 16 éves tanulók).

  • A tanulók, ha nem a szokványos módon kérdeztünk rá a szövegrészletre, zavarba jöttek, és nem tudták kiemelni a lényeget.
  • Emlékezetből nem tudták kiemelni a legfontosabb információt a rövid szövegekből sem.
  • A tanulók inkább megpróbáltak visszaemlékezni a szöveg egyes részletére, ahelyett, hogy a visszakeresést és a pontos megfogalmazást választották volna.
  • A szöveg mélyebb rétegeinek elemzésekor nehezen tudták a szöveget korábbi olvasmányaikhoz vagy a korábban tanultakhoz kapcsolni.
  • A figyelmetlen, felületes olvasás eredménye a szöveg hiányos megértése, ennek következményeként az önálló szövegalkotás az olvasott részletről vagy esetleg az adott szöveg szó szerinti visszaidézése vagy részlet felidézése nagyon gyengén sikerült.

A tanulság levonása után körvonalazódott az elképzelés, hogy a történelemórákon is lehetőséget kell teremteni az aktív olvasásra és az olvasás élményszerűvé tételére.

Eleven szóbeliség - néma olvasás - olvasástechnikai alapozás

Az olvasás elnémulása, a felolvasások és az olvasott szöveg előadási lehetőségének megszűnése olyan tényezők, melyek az utóbbi évtizedekben hozzájárultak az olvasási nehézségekkel küszködő tanulók számának emelkedéséhez. Az artikuláció hiánya, a dadogó, akadozó, mondathangsúlyt teljesen nélkülöző felolvasások "kudarcélménye" arra kényszerítette a pedagógusokat, hogy inkább feladják az óraközi felolvasások gyakorlatát. Az 1998/1999-es tanévben tapasztaltak alapján magam is szembesültem ezzel a lehangoló ténnyel. A történelmi forrásokat lényegében újra kellett olvasnom, hogy a tanulók értelmezni tudják. Természetesen ez gyengítette a tanulók szövegbefogadási képességét.

A tapasztalatok birtokában a fent vázolt elképzelés úgy finomodott, hogy a tanulókat hozzá kell szoktatni

  • a szövegkommentáláshoz (a szöveg felolvasását ötvözni kell a megfelelő stílusú előadással, érdemes olyan tanulókat kiválasztani, akik élményszerűen tudják előadni a szövegrészleteket);
  • a rövid dialógusok formájában előadott szövegekhez;
  • a szöveg lényegének kiemeléséhez, majd ez alapján saját szöveg készítéséhez a tanultakról, és ennek felolvasásához.

A olvasás öröme - az újdonság öröme

A tanulók körében végzett felmérések és beszélgetések során bebizonyosodott, hogy olvasmányélményeik között a leggyakoribbak a képeslapok, magazinok és pletykalapok, ezen belül is inkább a rövid szenzációkat közlő cikkek, szövegrészletek, melyek felidézése lényegében semmiféle problémát nem jelent számukra. Iskolaújság-szerkesztési tapasztalataimból is az világlott ki, hogy szívesebben olvassák a diáklap rövid-, középhosszú cikkeit, és még szívesebben az olyan oldalakat, ahol a képeket követi rövid szövegmagyarázat.

Jelen tervezet arra tesz kísérletet, hogy a történelmi forrásokat tegye meg olyan könnyen befogadható és élményt nyújtó olvasmánnyá, melyek tanulmányozásához a történelemtanár nyújt segítséget. Egy-egy történelmi korszakot jól behatárolhatóan, átláthatóan kell megjelenítenie a forrásszövegek segítségével, és egységes, maradandó képet kell kialakítania a tanulókban a korszakról. Ezért választottuk a "korlapok" elképzelést: a napilap, az újság formát.

Egyik fő célunk változatos és sokszínű olvasmányélmények nyújtása négy tanéven keresztül, egyre emelkedő mennyiségű szöveg nyújtásával. A "Korlapok" kezdeményezés megpróbál

  • egy-egy korszakot minél több oldalról megfogni, megvilágítani, és ezt a koncepciót végig megőrizni. A "Korlapok" nem vállalkozhat arra, hogy nagyobb terjedelmű "folyóiratokat" állítson össze, hiszen a cél az érdeklődés fenntartása és a változatosság. Természetesen az egy-egy számban közölt források mellett továbbiakat is fel kell használnia a tanárnak (ebben nyújt segítséget a tankönyv). Így az egyes számok, "napilapok" 8-12-16-20 A4-es oldalból állnak.
  • A "Korlapok" koncepciója szerint egy-egy történelmi korszak oktatása (egy-egy "újság" felhasználásával) 6-9-12 óra, ebből 3-4 óra mindig egy általános művelődéstörténeti áttekintés (művészettörténet, életmód, tudomány- és technikatörténet, eszmetörténet).
  • A feldolgozandó anyag mennyisége (és nehézsége) folyamatosan növekszik a 14-15 éves korosztálytól a 18 évesig. Így a 14-15 évesek több szöveget olvashatnak a görögök és rómaiak hétköznapjairól, de több (20-30) óra keretében, míg pl. 17 éves korban már 3-4 forrás feldolgozása és elemzése is javasolt egy-egy óra keretében.
  • Kevés, de alapos feldolgozást igénylő szövegekről van szó, melyek igyekeznek megragadni a "változást" a történelem minden területén.
  • Ahol csak a terjedelem engedi, az egyetemes és a magyar történelem közös "újságba" került, máshol külön számok képviselik a magyar történelem egyes szakaszait.
  • A "Korlapok" célja, hogy szakítson a hagyományos ókor-középkor-újkor korszakolással, és inkább művelődéstörténeti korszakokban gondolkodjon (pl. reneszánsz, felvilágosodás).
  • Lényeges, hogy az egyes "folyóiratok" nincsenek egybekötve, hanem valódi újság érzetét keltve, nagyobb kedvet kelthetnek a tanulmányozásra. Lényeges, hogy az egyes "lapokat" a tanulók csak az egyes témakörök elején kapják meg a pedagógustól, hogy igazi, újdonság erejével ható élményt nyújtson. (Az 1999/2000-es tanévben már néhány "újsággal" megkezdődött a kísérleti szakasz. A tapasztalat az volt, hogy a diákok érdeklődése mindig megnőtt az egyes számok kifutásakor (16 éveseknek, kilenc szám jelent meg a tanév során).
  • Ugyanakkor minden "szám" 2. oldalán található egy egész oldalas cikk, amely témakörönként egy-egy teljes, csak forráselemző órát feltételez (ez egy tanévben heti 3 óra mellett 9 óra). Ilyen például az Augsburger Chronik (Felfedezések és reformáció) anyagrészben a Mexikó Velencéje - az amerikai kultúra tanulmányozása céljával.
  • Minden tanuló kialakíthat egy jellemző képet a történelmi korszakokról, és megfelelő tanári irányítás mellett elérhető, hogy egy adott történelmi évszám említésekor a tanulók egy korszakot határoznak meg, majd jellemző képeket (pl. 1666 - barokk, Franciaország: Versailles, a Napkirály udvara; Anglia: London, a pestis és a tűzvész éve, restauráció; Magyarország: Zrínyi Péter, francia kapcsolatok). Természetesen ezt nagyban elősegítik a célzott illusztrációk is (amelyek nem illusztrációk, hanem a történelmi korszak forrásai és általában utalnak az "újság" egy-egy cikkére).
  • Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy "szenzációként" mutassuk be a különböző szövegeket. Ezért éltünk a "bulvárjellegű", figyelemfelkeltő cikkekkel, és igyekeztünk olyan állandó rovatokat alkotni, melyek a mindennapi életről, az étkezésről, a szórakozásról, az emberi kapcsolatokról, a lakhelyekről, a technikai találmányokról, a tudományos felfedezésekről, az oktatásról szólnak és könnyebbek. Úgy gondoljuk, hogy ha már egy-egy cím felkelti a diákok érdeklődését, akkor a cikket is elolvassák. Nagyon lényeges szempont, hogy az "újság" mobil, hordozható olvasmány legyen, amit utazás közben, osztálykirándulásokon, óraközi szünetekben is olvashatnak (mindhárom esetre volt már példa a kísérleti szakaszban, az elmúlt és a jelen tanévek során).
  • Nagyon fontosnak tartjuk a stílust. A szöveg tipográfiájának, elrendezésének, a történelmi korszakhoz hű betűtípusok alkalmazásának változatosságát. Az elképzelés szerint a "korlapok" nyomdai kivitelben, színes elő- és hátlappal, belül fekete-fehér oldalakon jelennek meg, ami tovább motiválja a tanulókat az elolvasásra.
  • Az "újság" különlegessége az ún. "exkluzív riport", egy-egy történelmi személyiség megszólítása kötetlenebbül, mindazonáltal szigorúan ragaszkodva a hitelességhez (a riportalany válaszai eredeti idézetek). Tapasztalataim szerint az ilyesfajta (játékos) megközelítés sokkal jobban elősegíti, hogy a tanulók azonosuljanak egy-egy történelmi személyiség gondolataival, és hogy hús-vér emberként gondoljanak rájuk. A "riport" jobban motiválja a diákokat az olvasásban, mert megszokott olvasmányélményeikre emlékeztet. További lehetőség, hogy a diákok maguk is vállalkozhatnak - a pedagógus irányításával - hasonló témájú szövegek alapján hasonló riportok, interjúk készítésére, melyet maguk is előadhatnak. Ezzel kreativitásuk is fejlődik.
  • Az egész tervezet 22 tematikus számot foglal magában (átlagosan 350 oldal szemelvény).
  • Távolabbi cél lehet egy-egy "szám" bővítése hasonló terjedelmű "Magazin"-nal, azaz további, főleg művelődéstörténeti vonatkozású forrásszemelvényekkel. A tervezet szerint a "Magazinok" már nem a tanmenetre épülnek, hanem változatos és érdekes anyagokat, szövegeket gyűjtenek össze egy-egy korszakból. A válogatott források jó része először szerepelne középiskolai anyagban.
  • A "Korlapok" bevezetése fokozatosan történne, először a 10. és 11. évfolyamon. Ez a 10. évfolyamon 100 A4-es oldalt jelent, illetve 2 db 16 oldalas "Magazin"-t (összesen 132 oldal). A 11. évfolyamon 148 oldalon jelennének meg a "lapok", és 2 db 32 oldalas "Magazin" (összesen 212 oldal). Mindez természetesen nagyon alaposan, a szövegek elmélyült tanulmányozásával, magyarázatával történik, és lehetőség szerint hozzáolvasással. Az érdeklődés felkeltése folytatódhat egyéb történeti olvasmányok megismerésével vagy ismertetésével.

A tervezet célja, hogy az eddiginél konkrétabb, plasztikusabb, szuggesztívebb tudásanyagot nyújtsunk, illetve modernebb eszközökkel érjük el a befogadást, és vizuálisan is hatni tudjunk a diákokra. Ugyanakkor türelmes olvasásra is nevel, mert a szövegek egy része elmélyült tanulmányozást igényel.

A számonkérés módjai, gyakorlati eredmények, az eredménymérés

E A számonkérés koncepciója a szövegek ismeretén, annak (hasonló plasztikus, élményszerű) visszaadásán alapszik. A jobb megértés kedvéért ezt érdemes egy példával is megvilágítani. A reneszánsszal foglalkozó újság 5. oldalán Leonardóval olvashatunk egy riportot. A számonkéréskor sor kerül egy olyan kérdésre, hogyan képzelte el Leonardo az ideális reneszánsz várost. A tanuló akár rajzzal is kísérheti válaszát, illetve konkrét képet tud adni egy Leonardo-vázlatról is.

  • A számonkérés akkor is sikeres lehet, ha több tanuló ún. felelgetős módon adja elő a témához illeszkedő cikkeket (ebben az esetben egy témát több cikk, írás fog össze).
  • A számonkérés egyedi módszere lehet az ún. "híradók" készítése is. Itt (akár egész órán) több tanuló szalagcímekben és főbb hírekben mutatja be a korszakot. A hírekhez kommentárok is fűzhetők, illetve élő riportok is készíthetők az újság alapján. A siker tovább motiválhatja a tanulókat, hogy többet olvassanak.
  • A számonkérés hagyományos módját is megtartjuk: a szövegfelismerést.