Olvasási idő: 
6 perc

Szerkesztés közben

Valamikor a rendszerváltás körüli években született egy kicsit jelszó ízű mondat: a pedagógus alattvalóból, tantervek szolgai végrehajtójából váljék végre autonóm lénnyé, a tantervekben foglalt tartalmak sokszínű megjelenítőjévé. Tetszetős, sokat idézett mondat volt ez egy ideig, tantervelméleti koncepciók alapozódtak rá, szekértáborok szerveződtek a jelszó tartalmát magukénak vallók s természetesen az elutasítók közösségeiből.

Pedig a jelszó érvényességének fénykorában is sokan tudták, hogy a pedagógusok zöme sohasem volt a tantervek szolgai végrehajtója, sohasem volt a fent kitalált újabb és újabb koncepciók kiszolgáltatottja. Részben mindig voltak a pályának autonóm személyiségű művelői, akik határozott szakmai koncepcióval léptek be egy órára, s az aktuális tantervben leírtaktól függetlenül azt tanították, amit szakmai, erkölcsi meggyőződésük diktált. Amikor maguk mögött becsukták az osztályterem ajtaját, még a legsötétebb korszakokban is beléptek a szabadság birodalmába. Sokunk – az ötvenes-hatvanas évek diáknemzedékének tagjai – ezektől a becsukott osztályajtók mögött szabadságot, autonómiát teremteni képes tanároktól tanultuk meg a kételkedést, a rejtjeles, kódolt beszédmódot, a sorok közötti olvasás akkoriban nagyon is szükséges képességét, a szellemi bátorságot, a kritikai gondolkodást. Tanítványaik kiválóan megtanulták a bármilyen rossz tantervekben előírt tananyagot, tudtak tanulni a sok kívánnivalót maguk után hagyó tankönyvekből. Kétségtelen, ez a tanári magatartás sohasem került túlsúlyba.

A pedagógusok többsége úgy védekezett a tantervek, a sokszor egymásnak ellentmondó utasítások cikcakkjaival szemben, hogy kiiktatta az életéből a tanügyi dokumentumokat. Sokuk még formálisan sem nézett bele a tantervekbe, részint azért, mert úgy érezte, azokból igazán nem derül ki, hogy valójában mi is a konkrét tananyag, részint azért, mert a pedagógusok látszólag csendes alattvalói magatartása mögött lassan kialakult egy hol rejtett, hol nyílt ellenállás a tanüggyel, a mindenkori minisztériummal, az éppen ügyletes tantervmágusokkal szemben. Kialakult egy olyan sztereotípia „lent”, hogy ami „fentről” jön, az eleve gyanús, a gyakorlatban eleve kivitelezhetetlen. A pedagógusok zöme – többnyire rajtuk kívül álló okok miatt – közömbössé vált az egymásra torlódó újabb és újabb tantervek iránt. A tanterv elveszítette egykoron még erősnek tűnő szabályozó erejét. Épp ezért hosszú ideje – lassan több évtizede – a pedagógusok nagy hányada számára az éppen használt tankönyv tölti be a tanterv szerepét. A tankönyv és a hozzá kapcsolódó tanári segédkönyvek alapján interpretálják a tananyagot. Únmagában ezzel még nem is lenne komolyabb gond, ha szerzők és kiadók a tankönyveket tartalmi és módszertani szempontból képesek lennének folyamatosan megújítani, ha a tankönyvek a szakmai-módszertani újítások ösztönzőivé válnának. Sajnos néhány elszigetelt kezdeményezéstől eltekintve ezen a téren még várat magára az áttörés.

Eközben modern tartalmak, új kompetenciák sokasága követel helyet magának a tananyagban, többnyire olyanok, amelyek eddig nem voltak részei a hagyományos iskolai műveltségkánonnak. A teljesség igénye nélkül ezek közül néhány: modern ismeretek a társadalom működéséről, a demokrácia gyakorlásához szükséges ismeretek, emberismeret, viselkedéskultúra, médiaismeret, életvezetési ismeretek, a környezettudatos életvitelhez szükséges összetett tudás, az információs és kommunikációs technikák mindennapi életben történő alkalmazása. S akkor még nem szóltunk azokról a kompetenciákról, amelyek a mindennapi életben történő eligazodáshoz, az ismeretek széles körű felhasználásához, változó helyzetekben történő alkalmazásukhoz, a másokkal való együttműködéshez, a másokkal való jó kommunikációhoz szükségesek. Az elmúlt évtized tantervfejlesztési, tartalmi szabályozási törekvéseinek középpontjában többek között ezeknek a modern tartalmaknak az iskolai tananyagba történő beépítése állt. Be kell látnunk, hogy ezek a törekvések épp ezen a téren nem vezettek igazán eredményre, mivel a hagyományos tudáskánon inerciája gátat szabott a modern tartalmak beépülésének. Jól mutatják ezt azok az elemzések, amelyek az iskolák helyi tanterveit vették górcső alá, s amelyekből kiderül, hol az imént felsorolt tartalmak többnyire formálisan vannak jelen a tananyagban, s a hagyományos tárgyakba történő integrációjuk gyakorta az ezekre szánt – egyébként is szűkös – időkeretek felszippantását célozzák. S ebben nem az a baj, hogy nem teremtődik minden új tartalom számára önálló tantárgy, hanem az, hogy az erre felhasználható idő nem az új tartalom közvetítésére fordítódik.

Vagyis az iskola „vaskos bástyái” még mindig ellenállnak annak a tartalmi és módszertani paradigmaváltásnak, amely nélkül aligha képes felkészíteni diákjait a 21. század első évtizedeinek társadalmában, gazdaságában és nem utolsósorban kultúrájában történő eligazodásra, ennek a sok szempontból más világnak a megértésére, élhetővé tételére.

Ha a tantervekkel – épp azok szabályozó erejének előzőekben jelzett gyengülése miatt – nem katalizálható kellően ez a nagyon is szükséges paradigmaváltás, akkor valóban a kimeneteken, mindenekelőtt a mérési-értékelési rendszer és az érettségi felől lehet befolyást gyakorolni a pedagógusra, az iskola által közvetített tartalomra. Ezekben az értékelési eszközökben kell követelményként, feladatok soraként megjeleníteni azt az új tudás- és kompetenciaparadigmát, amelyet egy évtizede próbálnak bevinni az oktatásba a rendre elvetélő tantervi reformok.

Sokan úgy gondolják, önmagában a kimenet felől nem lehet a kívánt megújulást elérni, nem lehet a bemeneti szabályozás szerepéről lemondani. Lehet, hogy igazuk van, de ehhez vissza kellene állítani a tanterv-, még inkább a programfejlesztés politikai retorikák által megtépázott hitelét, a „fent” létrehozott dokumentumokkal szembeni, hol cinikus, hol apatikus „lenti” közönyt. A dokumentumok által körvonalazott tartalmak ugyanis csak akkor érnek valamit, akkor kezdenek hatni, változásokat generálni, ha „lent” hitelük van azoknak, akik újító szándékkal mintákat kínálnak a pedagógusok számára.