Olvasási idő: 
6 perc

Szerkesztés közben

Az európai uniós csatlakozás időpontjához közeledve többféle vélekedés tapasztalható az iskola világában bekövetkező változásokat illetően. Az egyik nézet szerint az uniós csatlakozás gyökeresen új helyzetet teremt az oktatásban, átalakítja tartalmát, új, hatékonyabb módszereket visz be a tudásátadás, a személyiségformálás tevékenységeibe, szélesre tárja a különböző kapcsolatépítési lehetőségeket. A másik nézet szerint „nincs új a nap alatt”, azaz mindaz, ami az európai oktatási programokban mint elérendő jövőkép szerepel, régóta jelen van a magyar iskolában. Van egy harmadik vélekedés is – hiba lenne ezt pusztán konzervatívnak nevezni –, amely szerint a régi magyar oktatási tradíciókat, sőt a nemzeti értékeket, kultúrát veszélyezteti az európai közösségben közösen kialakított pedagógiai szemléletmódhoz, különösen az angolszász és a skandináv oktatási gyakorlathoz, szabadságra épülő nevelésfilozófiához történő közeledés.

Sajnos van egy negyedik reagálási mód is, ez a közöny és az érdektelenség. Egy nemrégiben végzett, a csatlakozás várható hatásaival kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményei szerint a pedagógusok jelentős hányada még semmit sem hallott arról, hogy milyen változásokat hozhat, milyen új lehetőségeket nyithat meg a csatlakozás a köz- és felsőoktatásban, s nagyon magas azoknak az aránya is, akik úgy gondolják, hogy pedagógusi tevékenységük szempontjából egyelőre nem is fontosak ezek az ismeretek.

Valójában gyökeres fordulatot hoz-e az iskola mindennapi világában a csatlakozás, vagy az oktatásban - lévén, hogy ezen a területen semmilyen jogharmonizációs kényszer nincs, miután nemzeti keretek között hagyja az Unió – az uniós tagság tulajdonképpen nem eredményez olyan változásokat, mint a környezetvédelem vagy az adórendszer terén?

E kérdés nem válaszolható meg egyszerű igennel vagy nemmel. Ha végigtekintünk a magyar közoktatás elmúlt egy-másfél évtizedének fejlődési-fejlesztési folyamatain, láthatjuk, hogy az eredmények jelentős hányada mögött ott van az európai térség oktatási törekvéseihez történő kapcsolódás valamilyen formája: a tartalmi modernizációtól a projektmódszerek alkalmazásán át az iskolai menedzsment fejlesztéséig számos ilyen kezdeményezés indult el. Miközben a magyar oktatás számos elemében még mindig kötődik a régi porosz hagyományokhoz, több olyan modernizációs érték kristályosodott ki, amely a modern európai törekvésekkel van szinkrónban. Sok igazság van tehát abban, hogy az Unióhoz történő csatlakozás nem jelent gyökeresen új helyzetet a magyar közoktatásban és a felsőoktatásban, hiszen a modern európai törekvések legtöbbje valamilyen formában már hosszabb-rövidebb ideje érezteti hatását az intézmények jelentős hányadában. Így korántsem arról van szó, hogy „semmi új nincs a nap alatt”, azaz, mi magyarok évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt kitaláltuk mindazt, amit a „Nyugat” most mint újdonságot fedez fel az oktatásban. A magyar közoktatásban bekövetkezett decentralizáció, a helyi, intézményi szint felértékelődése, a társadalmi aktivitásra alapozott, a mindennapi valóságot az iskolába beengedő szemlélet, a kooperációt igénylő tanulásszervezési formák, a partnerek, a megrendelők igényeihez alkalmazkodni akaró iskola fejlesztésének igénye mind olyan vonások, amelyek az európai közösséggel kialakuló egyre szorosabb kapcsolatok, illetve a közösség által kezdeményezett nagy oktatási programokba történő bekapcsolódásunk révén váltak egyre szélesebb körben jellemzővé.

Ezzel együtt azonban sok igazság van abban a vélekedésben is, amely szerint a magyar oktatásban mindig jelen voltak az európai értékek. A legjobb magyar iskolák, egyetemek mindig is szoros kapcsolatot ápoltak Európa nyugati felének intézményeivel. A híres magyar alma materek közül jó néhány mintázott német, angol, francia és nem utolsósorban olasz intézményeket. Mindehhez persze hozzá kell tenni, hogy az äeurópai dimenzió”, a fogalom mögött lévő sokféle pedagógiai, kulturális tartalom, érték, szemléletmód többnyire csak az elitiskolázás intézményeiben volt jellemző. Az európai oktatási tartalmak, módszerek jelentősebb mértékű, az intézmények viszonylag nagyobb körére jellemző elterjedése csak a rendszerváltást követően, az uniós orientációra vonatkozó politikai konszenzus megszületése, a társult tagság brüsszeli kodifikálása után vált érzékelhetővé.

Utaltam arra, hogy a csatlakozás küszöbén még mindig sokan vannak azok, akik szülőként, pedagógusként viszonylag keveset vagy szinte semmit tudnak arról, hogy mit jelent az oktatás európai dimenziója általában s az iskolai mindennapokban. Nagyon fontos lenne, hogy ez a jelentős számú csoport minél rövidebb idő alatt megismerje, milyen közös célok megvalósítására törekszenek az európai közösség országai, mit jelent valójában az a lassan egy évtizede megfogalmazott, Tudás Európája gondolat, melynek jegyében a közösség oktatási programok sokaságának keretében próbálja megőrizni az „öreg” kontinens egykori vezető szerepét.

Ússzegzésképpen válaszolni kellene arra feltett kérdésre, hogy gyökeres fordulatot hoz-e az oktatás világában a csatlakozás. Ha gyökeres fordulatot nem is, de a lehetőségek kiszélesedését mindenképpen. Részben azzal, hogy sokak számra lehetővé teszi az európai térben történő tanulást, tapasztalatszerzést, részben azzal, hogy olyan modernizációs források megszerzésére teremt esélyt, amelyek növelhetik Magyarország versenyképességét.

Ennél is fontosabbnak érzem azonban azt, hogy a csatlakozással az oktatás még nagyobb szerephez juthat egy olyan polgári értékrend és kultúra megerősödésében, amelyben a „polgár” fogalmának tartalmában alapvetően a társadalmi ügyekben való részvételre, az ügyekért érzett felelősségre és az autonóm létezésre helyeződik a hangsúly.

Az európai iskola hagyományai ebben a tekintetben termékenyíthetik meg talán legjobban a magyar alma matert, s ha ez a nem távoli jövőben érezhetővé válik a közbeszédtől az utcai magatartáson át a véleménynyilvánítás kultúrájáig, akkor gyökeres fordulatnak is tekinthetjük a csatlakozás utáni történéseket.