Szerkesztés közben

Hosszabb ideje az egyik kedvenc webhelyem az Európai Iskolahálózat (European Schoolnet) honlapja (http://www.eun.org/). Több oka is van, hogy gyakran ellátogatok ide. Vonz az a sokféle információ, melyet az európai országok oktatásfejlesztési programjairól, a különböző hálózatokról, a pályázati lehetőségekről találok. Tájékozódhatok a Comenius, a Socrates aktuális híreiről, elolvashatom a lezárult projektek tapasztalatait összegző tanulmányokat. Igazán vonzóvá és érdekessé azonban az a fórumrendszer teszi az oldalt, amelynek keretében az egyes országok tanárai kicserélhetik tapasztalataikat, vitatkozhatnak az általános oktatásügyi kérdésektől az egyes szaktárgyak tanításának problémáin át a speciális ellátást igénylő gyerekekkel való foglalkozásig – szinten mindennel. A közel húsz szaktárgyi, kereszttantervi fórum mögött nemzetközi munkaközösségek állnak, tagjai sokszor egymástól távoli országokban, városokban élnek, és a közöttük lévő munkakapcsolatot az internet teremtette meg.

Számos tantárgyban, illetve crosscurriculáris programban konkrét tanterv-, illetve programfejlesztő tevékenység zajlik. Igazgatók vitatkoznak arról, hogy ki hogyan igyekszik fejleszteni saját iskolája szervezeti kultúráját, próbálja modernizálni intézménye tanulási környezetét, értékelési rendszerét. A környezeti neveléssel foglalkozó tanárok olyan európai, sőt világprogramok tapasztalatait, konkrét tananyagait, oktatási módszereit adják közre, amelyek új értelmezési kereteket visznek a fenntarthatóság pedagógiájába. A társadalomismeretet tanító tanárok ebben a virtuális fejlesztő közösségben olyan programokban dolgoznak együtt, amelyek alapvető célja a más nemzetekkel szembeni előítéletek oldása, a diákok nemzetközi együttműködési készségeinek, a globalizálódó világban szükséges együttműködési kultúrájának fejlesztése. Számomra különösen érdekesek azok a multikulturális nevelést segítő programok, amelyek az egyes európai kultúrák, nyelvek, az egyes országok sajátos folklórjának megismerését állítják a tanítás középpontjába.

E programok keretében olvashatunk finn, holland, ír pedagógusok beszámolóiból, amelyek arról szólnak, miként kapcsolják be a közelmúlt történetének megismertetésébe a családot, a szülők, nagyszülők saját, megélt történelmét, miként próbálják meg a néhány évtizeddel ezelőtti, mára már archaikusnak tetsző életmódmintákat szembesíteni a mai globalizálódó, erőteljesen informatizálódó életvitellel.

A program honlapján egy francia tanítónő arról ír, hogy azért akarja ébren tartani tanítványaiban a korábbi generációk életformájának emlékeit, mert úgy véli, hogy ezzel néhány fontos - egyébként lassan elvesző - érték megmenthető, újraéleszthető, s némiképp ellensúlyozható a modern társadalom uniformizálódott életformája, a fogyasztói társadalom materializálódó világa.

Egy ponton túl már nem is maguk a programok tűnnek számomra érdekesnek, hanem a programokban részt vevő tanárok attitűdjei, motivációi, vagyis az a megközelítésbeli sokszínűség, amely az egyes munkaközösségek honlapjain kibontakozik. Magam elé képzelem azt a holland tanárnőt, aki egy nemzetközi együttműködésben készülő helytörténeti program keretében arra biztatja európai kollégáit, hogy küldjenek az e-mail címére néhány régi képet lakóhelyükről, s írjanak arról, hogy mit ábrázol az egykori kép. Hosszan nézegettem az általa mintaként elküldött képből kirajzolódó tengerparti tájat a homokdűnékkel és a különleges alakzatú kövekkel. Elolvastam a kép alá írott, a táj szeretetéről valló mondatait, s elképzeltem, milyen érzelmeket kelt majd ez a kép a programot tanuló 9-10 évesekben. Valami nyugodt, bizkodó érzés lett úrrá rajtam. Az információs társadalom korában is van esély arra, hogy nyitottak legyünk egymás érzéseire, megismerjük egymás mikrovilágát.

Ugyancsak magam elé képzeltem annak a nemzetközi munkaközösségnek a tanárcsapatát, amely a "civics" kereszttanterv-építés keretében a foglalkozási szerepekre, a munka világában szükséges önmenedzselésre felkészítő program kidolgozásában működik együtt. A program címe mindent elárul: "Hogy a munkájában kiteljesedhessen és a saját kenyerét egye". Olyan iskolai programot készítenek, amely elsősorban életképessé próbálja tenni azokat a gyerekeket, akik hátrányos környezetben nőnek fel, s akik a családi szocializációban nem tudják elsajátítani a jövőjük szempontjából fontos képességeket.

Bármelyik programba pillantok, a neten együttműködő tanárok mögött korántsem csak pragmatikus célokat érzékelek, hanem azt a humanisztikus attitűdöt is, amelyet a legértékesebb európai pedagógiai hagyományok között tartunk számon.

A Europian Schoolnet-honlap jól példázza, hogy mennyire tág tere van a pedagógusok által kezdeményezett innovációnak, s hogy az információs társadalom sajátos eszközrendszere sem teszi pragmatikussá azokat a pedagógusokat, akik élnek e korszak modern lehetőségeivel.

A nagyszülők meséit összegző francia tanítónő, a holland tengerparti falu szépségéről író tanárnő és a roma gyerekek munkaerő-piaci lehetőségeit növelni akaró portugál közgazdásztanár projektjei a pedagógia humanizálódásának esélyeit erősítik bennem.