Olvasási idő: 
7 perc

Szerkesztés közben

Könyvespolcaim egyikén békésen húzódik meg egymás mellett két régi tankönyv. A Természetrajz az elemi iskolák számára című tankönyvet anyai dédnagyapám, Bányay Jakab írta, és 1891-ben jelent meg a Wodiáner és fia Nyomda és Könyvkiadónál Budapesten. A másik egy német nyelvű tankönyv, amely a német gimnáziumok 5. és 6. évfolyamai számára íródott, a címe Die Thierwelt (Állatvilág), és 1862-ben Essenben jelent meg. Szerzője dr. Hermann Matius, a drezdai egyetem professzora. A két könyvet az kapcsolja össze, hogy dédnagyapám – a kolofon tanúsága szerint – ennek alapján írta saját tankönyvét. Bányay dédnagyapa bőrkötéses, gyönyörű, kalligrafikus írással írott naplójában 1888. január 7-i dátummal az alábbi fejtegetés olvasható: „Ez évi egyik tervem, hogy a Wodiáner és fia Kiadó tankönyvpályázatára elkészítsem az elemi népiskola Természetrajz tankönyvét. Minden szempontból új tankönyvet írnék, modern paedagógiai elvek szerint, nagy erőket és időt fordítandó a tapasztalásra, a natura obszervációjára, mivel a gyermeki elme Diesterweg didactikai elképzelései szerint is csak azt rögzíti, mi empirikusan megtapasztaltatik, minek in vivo alakzatai a maguk dinamizmusában válnak személyes élménnyé… Áttekintettem több gymnásiumi természettudományi tankönyvet, többek közt Herm. Matius 3 kötetes művét, (Gographie, Die Thierwelt, Chemie und Physik). Imponálóan nagy tudásanyag, de úgy vélem, emészthetetlen lenne ily tartalommal, ily didactikai és methodikai közelítéssel gyermeki lények számára tanleczkét, megtanulandó materiát írni. A Die Thierwelt itt van íróasztalomon, naponta olvasok egy-egy rövid fejezetet, nézem a rézkarczokat, melyen a rendszertani egységek illustratioinak szánt Matius. Egybevetem Pesten, majd Heidelbergben töltött egyetemi éveim stúdiumaival. Alig találhatni különbséget a mélység és a kifejtettség állapotát tekintendő a gymnasium és az universitas között. Mi okból kell a gymnasiumi években közelítőleg oly mélységben tanítani az állatrendszertant, mint azt tették az egyetemi kathedrán tanáraim, prof. Morgó vagy Heidelbergben prof. Ritter… 14-15 éves korban, a pubertációban lévő ifjú érdeklődése még nem éri el azon intensitást, mi szükségeltetik eme nagy memóriai terhelés elviseléséhez, s nem is vezet a gondolkodás oly szintre tornázásához, mi kívánatosnak tartatik e rendszertani komplexum systémájának megértéséhez. A tanítás czélja nemcsak memoriterek bevésése, hanem a természet dinamizmusainak, az abban rejtekező eszthetikumoknak átélése is… Oly művet szándékozom írni, mely nem akarja a természet minden objektumát a tudós akkurátusságával a gyermek elé tárni, inkább oly tanleczkék sorát kívánom megírni, amelyek mintegy történetek keretében ismertetnek meg a természettel. A tanleczke nem tudományos stúdium.”
 
Bányay dédapám természetrajzkönyve nem lett ilyen stúdium. A családi legendárium szerint Bácska Bánát elemi iskolásai két évtizeden tanultak ebből a „tanleczkék” sorát magában foglaló, „vezérfonal az élő és élettelen természet megismeréséhez” alcímet viselő 144 oldalas, sok rézmetszetet tartalmazó kis könyvből. A könyv tíz történetbe ágyazza a tanulókat körülvevő természeti környezet leírását, s minden történethez négy-öt feladatból álló, a tanulók megfigyelésére és gyűjtőmunkájára épülő feladatsor tartozik, ha úgy tetszik miniprojekt.
 
Bizonyára dédnagyapám modern, felvilágosult szemlélete is hozzájárult ahhoz, hogy a Délvidék s kitüntetetten Nagybecskerek – ahol tanárként, majd népiskolai igazgatóként működött – a magyar reformpedagógia egyik központjává vált. Amint naplójegyzete mutatja, az eötvösi, treforti reformok és persze a Monarchia eszmevilágának elkötelezettjeként, valamint a népiskola eszméjének gyakorlati megvalósítójaként a 19. század végén már jól érzékelte azokat a problémákat, amelyek napjaink természettudományi nevelésében jelentkeznek. Eötvös-pártisága ellenére naplójegyzeteiben élesen bírálta a gimnáziumi természettudományi nevelés tudomány-központúságát, s a népiskolák tapasztalásra, a természet megfigyelésére épülő természetrajz oktatását tekintette az eredményesebb tanítási módszernek. „Nem kellene oly éles szakadékot építeni a népiskola, polgári iskola versus a gymnasium tanczéljai közé. A népiskola azért képes a gyermek elméjének megfelelőbb tanczélokat kitűzni, mert nem az universitas, a tudomány czéljainak rendeli alá tevékenységét. Czélja az alacsonyabb néposztályok életének megfelelő, könnyen megérthető tanleczkék átadása, s ez szabadabbá teszi az e helyütt alkalmazható didactikai, methodíkai ténykedést. Ezzel szemben a gymnasium, különösen Trefort nézeteitől vezettetve az universitasra veti szemét. Amíg a humanisztikus cultura és a mathematika terén ésszerű keretek között vezeti az ifjú elmefejlődését, addig a natura világába való bevezetést komprimált tankeretek között rögtön a magas természeti disciplínák sulykolásával kezdi. E hiba elkövetése terén nem honunk az egyetlen, osztrák és német tanodai plánumok és tankönyvek áttanulmányozása alapján megállapítható, hogy ezen országok tanügye is hasonló tévutakon jár. A természettani oktatás oly tanleczkék sorát kell hogy magában foglalja, amelyek érzelmi vonzódást gerjesztenek a természet megismerése, eszthetikai értékének felfedezése iránt. A mai tankönyvek s tancélok épp ellenkezőleg hatnak! Mindez csak azért, hogy a gymnásium kiszolgálja az egyetemi magasságok kívánalmait.”
 
Nincs új a nap alatt – mondjuk gyakorta, amikor évtizedekkel, évszázadokkal korábbi szövegeket olvasunk. Elődeink mai gondjaink szinte mindegyikével szembesültek saját korukban is. 1888-ban az akkor éppen tanítóképző intézeti igazgatóként működő, szakmai naplójegyzeteket író, érzékeny szemű tanárember még csak az egyetem és a gimnázium között érzékelte a felülről lefelé építkező iskolarendszer természettudományi nevelésre gyakorolt hatását. Napjainkra az általános iskola „tanleczkéit” is átszövi a diszciplínák sulykolása, s ezért egyre kevesebb idő jut arra, hogy a gyerekek felfedezzék a természetben rejlő sokféle érdekességet, átéljék „a természet dinamizmusait, az abban rejtekező eszthetikumokat”.
 
Jó lenne, ha változtatni tudnának ezen az idestova százhúsz-százötven éve kezdődött és mind jobban terebélyesedő anomálián. Az ország versenyképessége függhet attól, hogy a ma iskolásaiban kialakul-e valódi érdeklődés a természet világa iránt. A modern technológiák alkalmazása ugyanis elképzelhetetlen a természeti törvényszerűségeket jól ismerő, azok lényegét értő emberek nélkül. Olyan tananyagokra, módszerekre van szükség, amelyek figyelembe véve a tömegesedő középiskolai oktatásban részt vevő többség igényeit, felkeltik a természet megismerése, értékeinek felfedezése iránti érdeklődést.