Olvasási idő: 
11 perc

Titkok könyve

Áron László – Jócsák Mária – Kalmár Zoltán – Kerner Anna: Filozófia – közép­iskolásoknak. Magyarázó szövegek, szövegrészletek és feladatok a tanórákhoz és az érettségi felkészüléshez. Áron Kiadó Budapest, 2007.

Avagy: hogyan lakjunk jól az elhízás veszélye nélkül?[1]

„– Milyen szakos vagy?
– Filozófia.
– Úristen!”
(Számtalanszor elhangzott párbeszédrészlet)

Szeretni tanulni kell – állítja Fromm a Szeretet művészete című művében. Nehéz mondat ez. Talán túlontúl nehéz… Emlékszem, amikor először olvastam, mennyire elképedtem. Hogyan is kellene bárminek/bárkinek a szeretetét tanulni? Az idő persze valamivel bölcsebbé és belátóbbá tett. Ugyan nehéz volt beismernem, hogy a szeretet is tanulás eredménye, mint maga a bölcsesség, de lépésről lépésre mégis sikerült.

De mi a helyzet a bölcsesség szeretetével? Középiskolában csak kedves tanárunknak köszönhettük, hogy a „világnézetünk[2] alapjai” nevű tantárgyunk keretében megismerkedhettünk a filozófia alapjaival. Ő úgy gondolta, többre van szükségünk annál, mint hogy készen kapjuk meg azt, mi mindent gondolhatunk a világról. Persze nem volt könnyű dolga. Az osztály nagyobbik része már a felvételire való készülődéssel volt elfoglalva. Alig-alig jutott időnk arra, hogy lélekben kicsit megnyugodva megálljunk az egyre gyorsabban pörgő időben, és rácsodálkozzunk régi korok gondolataira. Talán ő sem remélte igazán, hogy bárki is valóban elgondolkodik azon, amit mesélt nekünk. S talán mi sem hittünk benne, hogy az, amit hallunk, valóban fontos lehet.

Nincs könnyű helyzetben az, aki manapság filozófiát szeretne tanítani. Napjaink tempója, a fiatalokat pillanatról pillanatra érő hatások mintha a mélyebb

gondolkodás, tépelődés, elmélkedés ellen hatnának. Az eredményesség, a verseny, a karrierépítés mind korábbra húzódó ideje kevés teret ad a lamentálásra, töprengésre. Mintha korszerűtlen lenne gondolatok bűvkörében élni. Korunk filozófiatanárai Robin Hoodként próbálnak harcolni egy rég letűnt világ gondolataiért. Iskoláink 'sherwoodi' erdeje mintha már rég megadta volna magát: rejtekében hosszasan kell kutatnunk olyan gondolatok után, amelyek túlmutatnak a mindennapok haszonelvű tudásán.

Az Áron László, Jócsák Mária, Kalmár Zoltán és Kerner Anna által jegyzett filozófia-tankönyv ebben a világban keres új utakat. Nincs könnyű dolguk. Olyan helyeken próbálnak útjelző karókat elhelyezni, ahol pesszimista vélemények szerint már alig van forgalom. De merre is vezetnek ezek az utak? Vezetnek egyáltalán valahova?

A szerzők igen nagy fába vágják fejszéjüket: másfél száz oldalon keresztül ismertetik meg a gondolkodás művészetét azzal a korosztállyal, amely talán a legfogékonyabb korban van az új (és a régi) gondolatok befogadásához. Ha az ember tankönyvet ír, egyszerre három fejjel kell gondolkodniatanárként a saját céljait kell figyelembe vennie, és  tanárként szem előtt kell tartania, milyenek a tanítványok, akik a könyvet olvasni-használni fogják. Ehhez azonban játékba kell hívnia egykori gyermekönmagát is. Nem könnyű dolog ez. Játékba hívni épp jelen nem lévő társainkat úgy, hogy később az eredmény is vállalható legyen. A szerzőkvartettnek – úgy tűnik – mégis sikerül.

A korszerű táplálkozás alapjai

Mit kell egy (használható) filozófia-tankönyv írásakor szem előtt tartani? Egyrészt azt, hogy tartalma – a hely szűkössége ellenére – csorbítatlan és élvezhető maradjon. Úgy kell gondolatmorzsákat az asztalra tennie, hogy a fogyasztó azt érezze: bármennyit ehet belőlük, az nem fekszi meg a gyomrát, és mégis a jóllakottság érzését kelti. És ahogy ezt orvosaink is ajánlják: étkezés után jót tesz egy kis séta (még ha csak képzeletünk erdejében is). Hogyan oldja ezt meg a górcső alá vett tankönyv? Meg tudja-e oldani? Egyáltalán: megoldható ez a feladat?

Szerzőink szerint igen. A tankönyv nem pusztán olvasásra hívja a diákokat és tanáraikat, hanem segít a szövegek értelmezésében is. Mint egy igazi 'lakoma' algoritmusa, a könyv szisztematikusan alkalmazkodik egy szigorú, de mégis élvezhető rendhez.

1. Recept

Az egyes részek előtt a lehető legtömörebben foglalja össze azokat a tudnivalókat, amelyek az étel elkészítéséhez (a tananyag megértéséhez) szükségesek. Főétel gyanánt igazán tartalmas leírásokat tartalmaz a legszükségesebb hozzávalókról. Ha az egyes részfejezeteket elolvassuk, megkapjuk a legfontosabb ismereteket az asztalra kerülő ínyencségekről. A szerzők arra törekedtek – sikerrel –, hogy lehetőleg minden olyan információt átadjanak, amelyek a fogalmak tisztázásához elengedhetetlenek. Annak ellenére, hogy nem eresztik bő lére az ismeretek leírását, minden olyan tudnivalót elolvashatunk, amelyek a probléma megértéséhez szükségesek. Ahogy egy finom étel ízkombinációjának eltalálása is művészet, úgy az is, ahogyan a tankönyv írói megbízható arányérzékkel találják el az alapelemek ismertetését.

2. Desszert

Mit sem érne egy olyan vacsora, amely csak a főételből áll. A jó szakács tudja: olyan desszertet kell tálalnia a tápláló főfogás után, amely jól illeszkedik az elfogyasztottakhoz. A desszert szerepe ebben az esetben nemcsak az, hogy nyalánkságokat majszolhatunk, hanem az is, hogy ízeivel jelentést adjanak mindahhoz, amit előtte elfogyasztottunk.

A tankönyv esetében mindezt a szövegrészletek biztosítják. A szerzők jó érzékkel válogatnak a rendelkezésre álló irodalomból. Ahogyan a desszertek is garmadával állnak rendelkezésünkre, úgy a filozófiai szövegek tárháza is kimeríthetetlennek tűnik. Nem könnyű feladat tehát olyan részletek kiválogatása, amelyek jól illeszkednek az egyes fogalmak illusztrálásához. A szövegek kiválasztásának módja szakít az eddigi hagyományokkal. Nem kronologikus ismerethalmazt kapunk, ehhez talán nem is kellene különösebb bátorság. A könyv egyik legnagyobb érdeme éppen az, hogy bátran mer szakítani a hagyományokkal. A szerzők úgy vágnak bele a filozófia sűrűjébe, hogy az mégis érthető és értelmezhető marad. Nem félnek egymás mellé tenni olyan szövegeket, amelyeket évtizedek vagy akár évezredek választanak el egymástól. Ennek következtében nemcsak autentikus lesz a könyv, hanem meglepően friss is. A szövegek rövidek (azaz inkább nem túl hosszúak), de lényeges mondanivalót tartalmaznak. Hihetetlen arányérzékkel találják el a fogyaszthatóság határait. Minden egyes esetben arra törekszenek, hogy a filozófiai gondolatokat ne csak élővé, hanem élvezhetővé is tegyék.

3. Séta

Minden tájékozott ember tisztában van vele, hogy egy bőséges étkezés után nem engedhet a fotel vagy az ágy csábításának. Ha ezt tenné, fennállna a veszély, hogy a legtökéletesebb étek is megfekszi a gyomrát, és az elfogyasztott táplálék (még ha gondosan is válogattuk össze az összetevőket) csak hízásunkat szolgálja. Ezért is fontos minden étkezés után egy kis testmozgás…

A szerzők is tisztában vannak ennek veszélyével. Nem is hagynak időt a henyélésre. A szövegek után játékra hívnak. A tankönyv a jól átgondolt feladatokkal nemcsak arra törekszik, hogy ellenőrizze, a diákok mit értettek meg a tananyagból, hanem arra is, hogy a feladatok értelmezése segítse a problémák megértését. Ez egy matematika- vagy fizikakönyv esetében megszokott dolog. Módszertanuk évtizedek óta kidolgozottak. A filozófia tanításában nemigen találkoztunk eddig ilyen szerencsés feladatsorokkal a hazai irodalomban. A feladatok nemcsak a szövegrészletekre reagálnak, hanem tágabb kontextusba helyezik a problémákat. A kérdések módot adnak arra, hogy a tanulók elgondolkodjanak a problémákon, de ennél többre is képesek. Vitára, együttes munkára hívnak. Ennek eléréséhez nem pusztán a filozófiaórákon feldolgozott szövegekre épít, hanem (végre) utal pl. az irodalom-, történelemórákon feldolgozott témákra is.

A könyv egyik legfőbb értéke éppen ebben rejlik. A filozófiát nem tantárgyként állítja elénk, hanem az egyetemes műveltség részeként. Mit sem érne egy olyan tankönyv, amely dobozokba zárt tudást nyomna a diák (és az őt tanító tanár) kezébe. Az ilyen könyvektől roskadoznak könyvtáraink egyre porosabb polcai. A tankönyv írói jól tudják – e nélkül nyilván nem lennének jó tanárok sem –, hogy csak az olyan tanagyag, tudás válik organikussá bennünk, amely más tudástartalmakhoz is kötődik. Ezt a feladatot a szerzők mesteri módon oldják meg. Olyan feladatsorokkal találkozunk, amelyek a legfontosabb pontokon ellenőrzik a megértést, és lehetőséget biztosítanak a diákok és tanáraik számára saját kreativitásuk megélésére is. Ezt a könyvet használva a filozófiaórák túllépnek a klasszikus határon. Többre csábítanak puszta tanításnál: mintha mi is Akadémosz ligetében sétálnánk. A megvitatandó gondolatok élővé válnak, s egy jó moderátor-tanár segítségével felizzik a levegő. Az, aki barátja az ilyesfajta kihívásoknak, itt kedvére kiélheti magát.

Diákjaink egyik legnagyobb gondja a filozófiaórákon az unalom, az ért(het)etlenség lehet. Ez amunkatankönyv nemcsak ad valamit, valami később talán használható tudást, hanem élővé, élhetővé teszi óráinkat. Úgy irányítja rá a legfontosabb problémákra a figyelmet, hogy egyben azt is észrevehetjük: a gondolatok elsajátítása, megértése több lehet izzasztó munkánál.

A könyv másik múlhatatlan érdeme, hogy nem tesz pontot egyetlen kérdésre sem. Még véletlenül sem igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a szerzők mindentudás és minden végső igazság birtokában lennének. Ezt a módszert használva a tanárok is tudatosíthatják a diákokban: mindaz, amit ma tudunk/gondolunk a világról, csak egy pillanatnyi állapot, egy rég elkezdődött, és talán soha véget nem érő folyamat része. Ugyanakkor azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy tanítványaink azt érezzék, biztos és jól használható tudás birtokába jutottak. Sajátos dialektikája ez a pedagógiának. Folyamatos újragondolásra késztet.

A filozófia – és annak tanítása – mindig kihívás. Évezredes titkokba nyerünk bebocsáttatást, ha jól csináljuk, és hiábavaló tanórákon múlathatjuk az időt, ha rosszul. Ez a tankönyv lehetőséget teremt tanárok és diákok számára a megértés aktusának titokzatos átélésére.

Kell-e több, ha filozófiát tanítunk?

Footnotes

  1. ^ Kézikönyv ínyencek számára.
  2. ^ A számítógép helyesírás-ellenőrzője hibás szóként jelzi a kifejezést. Ennyire divatjamúlt már?