Olvasási idő: 
6 perc
Author

Versélmények percről percre – egy irodalmi délelőtt bemutatása

Óvodai nevelésünket folyamatos változások, újítások jellemzik, mégis vannak állandó és időnként visszatérő aspektusok, amelyek fontossága megkérdőjelezhetetlen a gyakorlati munkában. Mindennapi életünkben nemcsak kamatoztatjuk elméleti és gyakorlati ismereteinket, hanem igyekszünk tapasztalatainkból következtetéseket levonni munkánk sikeressége érdekében. Ez történik akkor, amikor egy nem túl sikeres irodalmi mű megválasztása és előadása következtében a gyerekek befogadó magatartása nem a várt hatást tükrözi.

Ilyenkor fel kell tárnunk, mi lehetett a probléma. Fontos a megfelelő anyagválasztás, az előkészítés, a nyugodt befogadást biztosító légkör. Az irodalom akkor jelent élményt a kisgyerekek számára, ha érzelmi énjüket megérinti. A kellemes érzést a tánc, a mozgás, a dallam, a ritmus, a játék adja. A cél nem téveszthet meg bennünket, pedagógusokat, amikor tervünkben egy vers elsajátítása szerepel. A szülők igénye legyen a fontos vagy az együtt eltöltött idő élményszerűsége? Mi élményszerűségre törekszünk, mert ez hosszú távon meghatározza a gyerekek pozitív viszonyát a művészetekhez. Ehhez sok-sok mozgásos, utánzó, szituációs játékra van szükség. Az érzelmi állapotok reprodukálása oldja a feszültséget, örömforrást biztosít.

Könnyű dolgunk van a testnevelés vagy a zenei nevelés területén, ahol mozgásra építjük a fejlesztést. Miért ne tehetnénk ezt irodalomkezdeményezésnél is? Tudjuk, hogy minden gyerekben megvan a zene élvezetére, az utánzásra való hajlam, a ritmuskészség, csak aktivizálni kell ezeket. Ehhez nyújtanak segítséget adrámajátékok, a szituációs tevékenységek.

A 2006-ban főiskolai karunkon megrendezett Mese és mítosz konferencián bemutatott videofelvétellel erre a játékosságra, ötletességre, komplexitásra igyekeztünk rávilágítani.

A kezdeményezés egy negyedik éve óvodába járó nagycsoportban történt, ahol a gyerekek jól ismerték a bemutatott játékokat, azt gyakran saját ötleteikkel fejlesztették tovább. A délelőtt egy vidám verscsokor köré szerveződött, amelynek központi témája az ötlet, a ritmus. Erre alapozva a „Hol ketyeg?” játékkal kezdeményeztem. A játék lényege, hogy az elindított metronómot elrejtjük a csoportszobában, és az addig kint várakozó gyerek a hívás után megkeresi. A ritmus, a hang nemcsak motivációs eszköz a kezünkben, de a tempóváltás érdekessége is fokozza az izgalmi állapotot. A jól ismert játék során a gyerekek már maguk is szokatlan, különleges helyekre rejtették az eszközt (dobozba, szekrénybe, játékok közé), ami megnehezítette a kereső dolgát. A behívás váltakozó ritmusra, tapsra történt. Ez a keresést is segítette (közelítéskor gyorsult a tapsolás tempója).

A kezdeményezés során a ritmus mellett az ötlet szó is gyakran szerepelt. „Van még ötletetek? Hova lehetne még elrejteni a metronómot?” Ha volt, azt kivártuk türelmesen és játszottunk tovább, ha nem, átléptünk a következő játékra.

„Milyen hangot ad a metronóm?” (Ketyeg, kopog, lüktet…) „Figyeljétek, mi történik!” (Tempóváltás) A következő problémafelvető kérdés gondolkodásra ösztönzött. „Tudunk-e hangszer nélkül hangot adni? Van ötletetek?” És máris folytatódott a játék tovább, amelyben mindenki aktív volt, mindenkinek a véleménye fontos volt, mert szinte valamennyi ötletet kipróbáltunk. A mozgás ismét aktivizált, és bővült az ötlettár testünk hangjainak, ritmusának felfedezésével (szív, ütőerek különböző helyeinek kitapintása). És újra kérdeztünk: „Tudjuk ezt a ritmust változtatni, gyerekek?”

Így került sor ismét mozgásra, egymást utánozva, helyben futással, guggolásokkal, ugrálásokkal. A szívverés felgyorsul, érzékelhetővé válik, ki is tapintottunk. Többször hangzott el a kérdés: „Van még ötletetek?” Ha a gyerekek fontosnak érzik magukat a tevékenységben, szívesen részt vesznek benne. Ha úgy érzik, ők irányítanak, az már az aktivizálás eredményessége. Az elfogadás, a bátor kezdeményezés mégis a szervezés alapvető feladata a pedagógus részéről. Bátornak kell lennünk egy ilyen kérdés feltevésekor, hiszen bármilyen válasz érkezhet. Hogyan kezeljük a nem túl ideillő ötleteket? Ha a gyereket rá szerettem volna vezetni arra, hogy saját maga ismerje fel az ötletében rejlő kivitelezhetetlen elemet, előfordult, hogy megkértem, mutassa be javaslatát. Ilyenkor ő maga döbbent rá a kivitelezés nehézségére.

A sok játék után ötletenként egy vicces mozdulatsor következett. Majd pihenésként bemutattam egy „költő ötleteit” (Müller Péter Sziámi: Jó, ha van). A testi, szellemi ráhangoltság többszörösére emelte a gyerekek figyelmét. A verset néhányszor ismételve, kevés kivétellel szinte mindenki elsajátította. A gyerekek tekintete, metakommunikációja arra utalt, hogy kellő energiával rendelkeztek még a további befogadó munkára.

Maradt elég ötlet és játék a folytatásához. „Tudunk-e medvenyelven beszélni? Próbáljuk ki!” (az „e” hanggal). Ismét vicces helyzetbe kerültünk. „Mutatkozzunk be 'e' vagy 'a' hanggal!” Ki kellene próbálni mindenkinek, mert ritkán láthatunk ennyi szájrángató, fintorgó gyereket, mint a próbálkozás folyamán. Persze van, aki erről verset is írt, a címe Nemzetközi medveinduló (Szabó T. Anna).

A vers előadása fokozta a vidám hangulatot. Bevallom, nem kis kihívás egy-egy versszakot ugyanazzal a magánhangzóval előadni, de az eredményért megéri. A gyerekek lázas próbálgatásba kezdtek, szavakat, neveket, állatneveket mormoltak ilyen módon, persze több-kevesebb sikerrel. A kellemes időtöltést egy szituációs játék oldotta az állatok mozgásának utánzásával (Éjszaka tündére). Az elhintett varázspor érdekes mozgású és életmódú állatokat idézett elő (béka, gyík, dinoszaurusz…). Az ötlettár a szójátékokkal folytatódott: az állatokra kerestünk jellemző tulajdonságokat (ravasz róka, hűséges kutya, lusta macska…). Legvégül rátaláltunk a szúnyogra, és le is „csaptuk” (Osváth Erzsébet: Szemtelen szúnyog).

Végezetül a gyerekekkel elkészítettük a „mi állatkertünket”, és választhatóan képet festettünk az Én ötletem címmel. Mindez egyszerű példa a verscsokor kezdeményezésére. A gyerekek arcát, metakommunikációs eszközeit, jókedvét figyelve elmondhatjuk, hogy sikerült megvalósítanunk a célunkat: valódi irodalmi élményt nyújtottunk.