Miklya Zsolt versei

Égen-földön

Égen cinke lennék,
földön kócsag, árva.
Égre dalom vinne,
aranycinke szárnya.
Vízparton maradnék
víztükörbe zárva.

Égen csillag lennék,
földön porszem, apró.
Csillagfény fonálból
szőtt pléd alatt alvó.
Learatna a Nap,
nappali fénysarló.


Otthon hárman lennék,
három madárgyermek.
Akik csak röpködnek,
s közben énekelnek.
Anyának, apának,
madárnak, Istennek.

Taskoma alszik

Taskoma apró
két szeme hunyva
rajta parázsló
gesztenye burka
benne magasló
égi madárdal
Taskoma alszik
mindene szárnyal

 

Manótündér

Taskoma annyit alszik,
amennyi csepp a tenger,
amennyi fütty az orkán,
amennyi sejt az ember.

Taskoma nődögél csak,
ahogy cseppből a hullám,
ahogy hangból a dörgés,
ahogy szikrából tűzláng.

Taskoma manótündér,
akinek álma óriás,
akinek minden útja
levegőégen úszás.

Bandi-altató

Az éj nagy szeme nyitva még,
a holdnak most van randija,
ezüst pupillapart a stég,
aludj már el, te Bandita.

A szúnyogot, hopp, elkapom,
legyekre jobb a kémia,
és zümmögöm és dunnyogom,
aludj már el, te Bandita.

Az állomáson is megállt
a féksikoly, a fékhiba,
átsínezik az éjszakát,
aludj már el, te Bandita.

A tolvaj is úgy indul el,
muszáj egyet ásítnia,
a térkamera felfigyel,
aludj már el, te Bandita.

Alusznak mind a pixelek,
tabletnek is van szundija,
pihen a pokémonsereg,
aludj már el, te Bandita.

A reggel roppant lusta még,
a holnap messzebb, mint a ma,
de addig én is szunnyanék,
aludj már el, te Bandita.

Lehetsz Bélabá, Mélabú,
Bagira, Sir Kán, Bandika,
pepitaszárnyú Marabu,
Csak aludj már el, Bandita.

 

Négy színes árnyék

A foltot síró plüssmaci,
az utast váró kisvonat,
a lehajtott fejű kutya,
a porosodó filckalap
a polc tetejéről lesi,
lámpádat mikor oltod el,
és ha már aprókat szuszogsz,
mint fű között a sünmalac,
ha már csak álomban szaladsz
színes árnyékú völgy felé,
akkor, csak akkor szabad
egy jó nagyot sóhajtani.
Egyszerre sóhajt mindegyik,
a kisvonat,
a filckalap,
a kutya és
a plüssmaci,
együtt alszik el mind a négy.


Illusztráció: Pernyész Dóra